Kebarik, nimfák, nedvesek, szárazak. De mi van, ha egészen másra fáj a foguk…A legtöbbször halevőkre  horgászok még, ha nagy részük szívesen is fogyaszt egyebeket, mégis időközönként oly könnyű és tápláló prédát jelent nekik az ivadék hal, hogy minden más csalival tett kísérlet a halfogásra időpazarlás. Sosem kedveltem kimondottan a legyes cuccos sztrímerezést a pettyes hátúakra, bár rendkívül eredményes tud lenni és az átlagsúly is látványosan növelhető, mégsem jött át a szépsége mondjuk egy látott halas nimfázáshoz képest. Idáig. Azaz tavaly tavaszig. Amikor is elkezdtem tudatosan, apró hallegyekkel spiccbotozni.

A legyezést, pergető oldalról megközelítőknek meg általában másoknak is kicsit meredek elképzelés bothossznyi zsinórral horgászni. Pedig működik, és ha valaki bele kostól az efféle cserkelésbe, gyorsan rabul ejti, hogy karnyújtásnyira kell megközelíteni zsákmányát.

Felszerelés. Még, ha akarnám sem tudnám túlbonyolítani. Adott és kész. Egy spiccbot, ami egy ugyanakkora zsinórral folytatódik és egy halléggyel végződik. Ennyi áll rendelkezésre a halfogásra a többi rajtam múlik mennyire ismerem akire horgászok és mennyire tudom őt észrevétlenül megközelíteni.  Sajnos nem tudok hosszasan mindenféle gyártmányú, tenkara botról összehasonlításokkal elő állni (bár nem is egy reklámanyagot terveztem ide körmölni) mivel idáig két bot osztályú, és két hosszúságú bottal volt szerencsém horgászni, így röviden róluk mindössze néhány személyes, a sztrímerezéshez esetleg hasznos tapasztalat tudok megosztani.

A Bot. A gyártmány most mellékes, biztosan vannak sokkal jobbak, esetleg silányabbak, mindenki pénztárcájához mérten fogja kiválasztani a botot. Az általam használt botok, 90-150euro között vannak, tökéletesen kielégítik minden igényemet egy tenkara bottal szemben(parafa nyeles, könnyű mégis nagyon erős, az extrém igénybevétel ellenére nem törnek). Ezek az árak tűnhetnek borsosnak egy négy méteres spiccbotért, de tudni kell ezek nem hagyományos spiccbotok. A küszöző, keszegező akár még a versenybot kategóriába tartozó spiccbotoknak is csak igen kis töredéke bírná az efféle igénybevételt.  Igénybevétel alatt, elázott, esetleg súlyozással nehezített hallegyek dobálását, és több kilós folyami halak fárasztását értem.

6:47:3

Nem titok, ezek a nem egészen 90grammos tenkara botok nem sztrímerezésre lettek kitalálva. Legalább annyira nem mint amikor rakósbotot, bolonyaibotot fenekezésre használok a Dunán márna és ponty horgászatára, vagy match bottal 80métereseket dobálok apró gumikkal a dunaújvárosi kikötő öbölben, hogy elérjem  a köveseket. Viszont mégis működnek ezek a módszerek.Amióta ezeket a spiccbotokat használom hallégycincálásra, megsokszorozódott megakasztott halaim száma, viszont az első próbálkozások alkalmával alig volt halam ami szákolásig jutott. A sok kapás közt legfőképp egy dolog hibázott, a tűspicces lágy bot 6:4es jelöléssel. Képtelenség volt vele belehúzni a csontos pofájukba a horgot. Sokat javított a statisztikán az erősebb botosztályra váltás, de mégsem csak a 7:3-as feliratnak köszönhető, a mostanság egyre több szákolás. Van a kapás és a bevágás közt egy lélegzetvételnyi kihagyás. Jó sok halamba került mire ráéreztem. A lágy spicc miatt amúgy sincsenek kemény koppanós kapások, inkább valamiféle tompa elnehezedés jelzi , halam utolérte a csalit és szájába vette. Na ez a pillanat amikor bevágás helyett hagyni kell a pisztrángot, hogy csalinkkal visszaforduljon leshelye felé, majd erre a lehető leghatározottabban rátartani, szinte kaszáló mozdulattal. Domolykónál más a helyzet, ők akadnak, bár ritkán fogok tenkarával domit, ennél sokkal óvatosabbak.

A bot túl lágy, néhány méterre korlátozódik a dobótáv. Akkor miért? Olyan lehetőségeket kínál csalivezetésre amit rövid legyes bottal, vastag legyes zsinórral nem, vagy lényegesen nehezebben tudtam  megoldani. -Legyen az első a sodrásnak felfelé dobás (upstream). Sokszor az egyetlen esélyem egy óvatos hal megfogására, hogy alulról közelítem meg míg ő a sodrással szemben, nekem háttal mit sem sejt jelenlétemről. Amíg ezt legyes zsinórral próbálom, az felfekszik a sodrásra és olyan tempóval sodorja felém, hogy alig győzöm visszaszedni, legyem kontrolálatlanul az áramlásra van bízva, egy esetleges kapást pedig nem is feltétlen érzékelek.A spiccbottal viszont sztrímerem úgy tudom magam felé sodortatni, hogy közben a botot folyamatosan emelve csak a vékony előkét tarom a vízben amibe az áramlat csekély módon tud belekapaszkodni, így legyem mélyebben vezethetem (ha szükséges) és közvetlenebb a kontakt.

Sodrásnak felfelé horgászva is kontrolálható a csali vezetés.

-A második a légy súlyozása. Nem probléma annyira súlyozott legyet használni, hogy a leghúzósabb víz se fektesse ki azonnal. Az ilyen súlyozást legyes bottal nem lehet vagy legalábbis nagyon macera eldobni.

Söréttel súlyozott légy.

-A hosszú négy méteres tenkara bot, esetleg még hosszabb olyan csalivezetést tesz lehetővé amit egy kilenc lábas legyes bottal nem tudok megoldani.  Kis patakon, legyemet gond nélkül egy helyben tarthatom a szakadt túlpart előtt, vagy vízből kiálló szikla mögé horgászni a szikla takarásából.

-Nem kell a haltartó hely felett megállni a halakkal szemben, ahogy  legyezésnél, és fentről lefelé dobva, legyemet visszafelé cincálva próbálkozva a halat kapásra bírni. Ráállhatok merőlegesen is a meghorgászandó helyre és botspicc alatt mélybe süllyeszthetem a sztrímert. Amolyan csehnimfázás szerűen.

Merőlegesen is meglehet horgászni a helyet anélkül, hogy belekap a zsinórba az áramlás.

-És végül nincs zsinór befejtés, lengetés . Legyem lényegesen több időt tölt a vízben, halak között.

Zsinór. Sok alternatíva Közül lehet választani. Végig próbáltam a lehetőségeket, de mindig visszakanyarodtam a vékonyodó, fonott Kevárhoz.  Első tulajdonságának inkább apró csalik prezentálásánál van jelentősége, de súly nélküli sztrímer esetében segít a dobásban elvékonyodó kialakítása. Elázva a súly nélküli legyeket is felgyorsítja a dobáshoz a botot elég energiával tölti fel. Nincs nyúlása, de ez szintén előny a lágy boton. Jól látszik. Egyetlen zsinórral sok idényt lelehet horgászni így talán nem is felháborító az ezer forint/méteres árfekvés, azért jobb nem beszaggatni.

Ebben a két színben használom. A víz árnyalatától, fényviszonytól függ a választás. Valamelyik biztosan látszódni fog.

Vastagabbik felén egy hurok van rögzítve gyárilag.

Ennek segítségével rögzítem a bot spiccén lévő Lillanra.

Ráhurkolom…

…majd a Lillanon lévő csomóig húzom.

3.90es boton 3 méteres kevlárt használok és kb, 80 cm előke zsinórt, 3.60-on pedig kb 2.80-ra vágom vissza 70 cm-nyi előkével. Szinte sosem használok botnál hosszabb zászlót engem kimondottan zavar.

A zsinór vékonyabbik felén apró titánkarika van szintén gyárilag belefonva. folytatásaként nálam egyetlen előke márka jön szóba a STROFT monofilja. Tavasszal Betárazok 14-20-ig 16-18-asból két tekercsel és pont le is van a tudva az éves horgászboltba szaladgálás.

Engem egy kora tavaszi peca térített le a “hagyományos” tenkarázás csapásáról. Készült egy bejegyzés is(http://kosstollatahorogra.hu/2912-2/) , bár véletlennek gondoltam az ott történteket, késő őszre kiderült nem azok voltak, csak kicsit érlelődni, csiszolódnia kellett. Volt egy nagyon erős tavaszi másfél hónap amikor nagyon jól működött a dolog, majd egész nyáron sok szép halat adott, de csakis  az esti, erősen szürkülő órákban. A magyarázat sem bonyolult. A folyókon ahol horgászok az öregebb halak kizárólag ilyenkor hajlandóak előbújni rejtekeikből. Aztán ahogy rám köszöntöttek a deres, párás hajnalok, ismét egész napos csalivá vált, főleg, ha a nap takarásban maradt.

Folyt. köv. A legyek…