Sötétben indulok. Szigorú jazzt rakok, abból a fajtából amitől gyorsan félre állítana, és rám csapná az ajtót utasom, ha lenne, de nincs. Kavaroghatnak a gondolatok. Ritka ez így mostanság pláne,hogy az út végén egy délelőttnyi horgászás vár rám. A cél Stájern megye hozzám legközelebb eső igazi hegyvidéki pisztrángosa a Mürz.A Mürz szép, mély vizű nehéz terep, egy gondosan karbantartott kupleráj.Néhány napja már sikerült össze ismerkedtünk, egy sok halas, igen rövid szárazlegyezéssel. Méteres mélységekből induló halak kapásait élvezhettem a kristálytiszta vízben, egész egy órán keresztül, mikor utolért a délelőtti felhőszakadás árhulláma. Pillanat alatt vált tejeskávé színű masszává amit oly rég vártam.
A menthetetlent, még igyekeztem itt-ott néhány felesleges próbálkozással menteni, míg a beletörődés keserű szájíze beláttatta velem, ideje csomagolni.Csalódott pakolászást Wolf úr a helyi sheriff szakította félbe, egy napijegyet lobogtatva az ismét szakadó esőben, majd futtában odabökte “-Válassz jobb napot legközelebb, ezt én fizettem…”

Így hát az igen nagylelkű gesztusnak köszönhetően ismét a Mürz felé, de most egy jó szárazlegyezéstől egészen messze járnak a gondolatok. Jóval húsosabb falattal tömtem meg legyes dobozom, a Brown Owlel.A bagoly.

Kinek mit mond, nem tudom én eddig nem is hallottam róla. Bár amire való az se mindennapos esemény. Ez a gyönyörű sztrímer a víz színén úszó álkérészt hivatott utánozni.A repülő álkérész nekem olyan van is meg nincs is. Sose fogtam jól rájuk hajazó szárazakkal, sose találkoztam igazi rajzással sem, viszont legutóbb itt a Mürzön abban az egy órában több a folyón átevickélő példányt is láttam, a halak reakcióját meg mindenki el tudja képzelni egy kis ujjnyi potrohú, védtelenül úszó csemege láttán.Nem először láttam ilyet én sem. Egyszer az Ilzen ötven métert leúszó szárnyast figyeltem és nem akartam elhinni, hogy nem tűnik fel senkinek, mikor fél méterrel a part előtt elnyelte egy hatalmas burvány.  Már akkor nagyon tetszett a látványos akció, tettem is néhány kísérletet Wolly Mudlerekkel, de egy dagi és felettébb kíváncsi domolykót leszámítva nem sok eredményt hoztak azok a legyek.  Most viszont kicsit tudatosabban keresgéltem az alkalomhoz illő legyek után.De, hogy miért is úsznak, ha ilyen hatalmas szárnyakat kaptak? Talán, mert köztudottan nagyon rosszul repülnek. Hosszú, kalandos, vízi életüket egy igen rövid és viszontagságos szárazföldi életre cserélik. Ha szárnyra kapnak a madarak, ha úsznak a halak könnyű prédájává válhatnak. És ezért is oly ritka őket rajzáson kapni, hisz rövidke életében mit párkeresésre szánhat, nem felhívja fel magára a figyelmet. Így sokuk választja a szárazföldi üzem módot, s a folyó menti erdőben, egy pillanatnyi repülés nélkül igyekeznek párra találni.

Zavarba ejtően csendes reggel fogad. Nemhogy víz tetején szaladgáló óriás rovarokba nem botlok, de a néhány nappal ezelőtt haltól nyüzsgő folyó mintha teljesen kiürült volna. Vállat vonok, legalább újra tiszta én meg itt vagyok. Már az ízét is majdnem elfeledtem oly rég is volt már ilyen. Nyitom a spiccet, kidobom néhányszor, kézre is áll gyorsan a hosszú cucc, merthogy hosszú, nagyon hosszú. Bothossznyi fonott, még két méter tipettel. Így próbálok néhány méterrel hátrébb, fedezékben maradni. Két napja ezekkel a legyekkel fekszek-kelek, így lesz ami lesz, kötöm is a végére. Mindent elterveztem. Az első dobás előtt megkenem cdc olajjal. Sztrímer-olaj…na jó lehet kicsit túl spilázom, de úgy kell igyekeznie a víz színén mint azoknak a kérészek kiknek roppant fontos dolguk akadt a túl parton és egyben át szeretnének kelni.Kidobom, botot egyre feljebb emelve vezetem magam felé, folyamatos, spiccrázással pedig pont olyan hullámokat igyekszek kelteni vele mint amit néhány napja tőlük lestem.Zseniálisan működik a légy, a hasára kötött, néhány szál őzfarok fent tartja, könnyeddé teszi, megtolja a vizet, minden pöccintésem átadja a felszínnek, a szárny szétterül, a szemhez tekert soft pedig kalimpál mint a lábak.Gyönyörködöm a remekben, mármint, hogy ezt valaki így kitalált az ilyen alkalmakra, mikor egy fröccsenős rablást kapok. Nem ütést, nem koppintást, hanem igazi felszíni rablást. Nincs meg. Kicsit még ismerkedni kell ezzel a felszíni élménnyel, de ahogy haladok egyre több és több rablás töri meg a felszínt. Nincs kétségem, pontosan tudják mire startolnak. Néhány napja ugyanilyen rablásokat csodálhattam, de most a szárnyasok helyett az én legyem karcolja a csendet.Sikerül is kézbe vennem néhány remek halat. Ha nem is az öregebbjéből, bár azt mondják laknak azok is a Mürzben. Nem cserélgetek, ezt a reggelt neki szántam. Próbálom néhányszor víz alá húzni, de úgy nem érdekeli őket. Ismét azt bizonyítja, nagyon is ki van találva ez a légy. Az én szememnek a hosszú szárú, hatos horog adja vissza legjobban a kifejlett rovar méretét, így nem is kötöttem másra, színekből kicsit bővebb palettáról válogattam, de a halak ezt az igyekezetem teljesen figyelmen kívül hagyják. Ami fontosabb, nem sodortatom mint egy nedvest, a tipetet egészen a légyig kiemelem, magam felé vezetve csak a víz áramlásának tempójával engedem lefelé, miközben felém néz és így igyekszik a túl partra. A szakasz végéig még gondolkozok mi is lesz e szép legyek sorsa? Ez most itt szerencsésen betalált, vagy ráakadtam egy újabb örökös csapat tagra? Aztán már  látom is magam előtt ahogy hófehéren karistolja az elvágó színét a rácalmási zátonyok között, vagy fele ekkora méretben hogy szedi le a Pinkán a kövér domi…

A reggel el is telt, a baglyot szívembe, majd dobozomba zárom.Remek légy, csuda reggel. Jajj mennyire hiányzott ez.A reggel már inkább délelőtt, a nap is átbukik a kanyon pereme felett, melege pedig sok mindenkit szárnyra kap. Pici feketétől, a nagy sárgáig sokan útra kelnek, tán csak azért, hogy kedvemért a halakat felszínre csalják kicsit. Bagoly ide vagy oda, ennek azért nehéz ellen állni. Tenkara össze csuk, és felcsapom a szárazlegyes fedelét……