Kettőtizenötös ébresztő. Most nem az óra kelt és peca sincs tervben. A Törpe nem tud aludni. Utolérte valami nyavalya. Mit lehet tenni? Hajnal ide vagy oda magamra kötöm,  órás séta indul a konyha és a nappali közt. Lassan elalszik. Végre ágyba kerül. Nem dédelgetek nagy álmokat, tudom nekem már nem kell visszafeküdnöm. Nyugtalanul alszik, rendezgetnem kell. Kávét főzök, gép elé ülök és elkezdem sorra felcsapni az idei fotó mappákat. Mivel fényképező gépem gyakorlatilag bárhova indulok zsebembe lapul és nem vagyok rest elő venni, így van mik között bogarászni. Aztán egy július eleji mappára akadok. “Argen domik”. Kíváncsim nyitom és azonnal kellemes emlékek kerítenek hatalmukba. Az idei utolsó horgászatom a kis folyón. Emlékszem még egy bejegyzést is akartam belőle kanyarintani, de mindig akadt valami fontosabb teendő, így valahogy feledésbe merült ez a néhány fotó.  Akár maradhatott volna ott is. Hisz “csak” egy domolykózás. Volt már annyi. Nagyjából hasonlóan is telnek…Valamiért mégis úgy érzem a bejegyzések közt a helye, biztosan szívesen fogom majd néha feleleveníteni ezt a júliusi estét.

Kora este értem a parkolóba. Nem jártam itt legalább másfél hónapja. Akkor kezdődött a domolykó ívás. A gyülekezőket még meghajkurásztam aztán hagytam őket, végezzék csak a dolgukat. Amúgy nem védi őket itt semmi törvény. Se méret, se tilalmi időszak, mégse háborgatja őket senki. Nem egy népszerű hal ahol pisztráng és pér is lakik a vízben, pláne, hogy a konyhára sem hoz sokat.

Mint már annyiszor, most sem tudtam kihagyni, hogy a juhar matuzsálem alatt állítsam össze felszerelésem. Talán öt felnőtt sem érné át. Imádok a tövébe ücsörögni kicsit. Valahogy képes megindítani az ember gondolatait. Amikor ott ücsörgök mindig egy csomó dologra szeretném tudni a választ. Na, de mégiscsak horgászni jöttem. Irány a Kaufmann Wehr. Így hívják a szakasz legfelsőbb vízlépcsőjét.Minden a helyén. Pont ahogy “hagytam”. Négyes Marryat pálcára tizenhatos tipetet kötöttem meg egy sárga, fekete, szőr bogarat.A folyó közepén hosszanti irányba sóderzátony húzódik, ezen kezdtem lapos kúszásban a meredek partfal tövének átfésülését. Rövid, pontos dobások, kényelmes placcról egy nyári estén. Pont amiért érkeztem. Ritka amikor minden ennyire gömbölyű.Néhány dobás után a dolgok rendje módja szerint szép burvány nyelte el a szúrós bogarat. Rövid fárasztás, gyors fotó aztán mehet útjára…

Aztán még egy.

Szeretnek a zúgó alatt időzni, nem volt meglepetés.

Halat már fogtam, jöhet bármi. Hátrahagytam a zúgót elindultam lefelé. Furcsa ötletem támadt. Az idejét sem tudom mikor kötöttem utoljára sztrímert, de akkor valahogy “megkívántam” egy ultralájtos szrímerezést. Egy könnyű, fekete Wolly került a négyes botra…Ami idáig történt nem kimondottan bejegyzés gyanús peca, viszont ami ezután kezdődött az még egy ilyen sokhalas vízen is ritka esemény. Öt domolykó lett a sztrímeres ötlet jutalma. Ezt még mindig rá lehet húzni szinte bármelyik domizásra viszont azt, hogy mindössze tizennégy perc leforgása alatt vettem kézbe, majd engedtem útjára mind az öt halat és mindegyik egyed valahol kiló és két kiló között volt, azt úgy gondolom nem mindennapos még domolykózás közben sem…

19:07-kor készült a kép az első fárasztásról…

19:08-kor kézbe vettem.

19:12-kor érkezett a második.

19:15.Mindössze három perc telt el.

Őt szemből is lekaptam.

19:19. Negyedik hal a negyedik dobásra.

19:21-kor fotóztam az utolsót.

Nem tudom hol lett volna vége. A meguntam nem a megfelelő szó, de nem dobtam újat. Jó csalival, jó helyen jó időben…Néha kell ilyen is. Ha ritkán is kerül elő a Wolly mindig megerősíti örökös helyét a legyes dobozomba. A domolykók pedig. Ő előttük én hajtok fejet:)

Már megkoptak az emlékek, jó kicsit  feleleveníteni őket. Közben ránk világosodott, ideje valami reggeli után nézni mire a Törpe is megébred…