A nagyok, valószínű biztonságosabb helyeken tanyáznak, parttól távol, háborítatlan töréseken hasalnak, de tudják jól milyen gazdagon terítenek számukra a partszélek hinarasai, ágas bogai, hol sügérek, naphalak, kövér, lomha mozgású compók, kárászok és tapasztalatlan, a vadászatba teljesen belefelejtkezett fajtársai, szinte tálcán kínálják magukat.Kijárnak. Láttam már méteres halat komótosan átsiklani, a hínármező kis tisztásán a parttól alig pár méterre, tépte már le spiccbotomról kéttenyérnyi dévérem, szó szerint a lábam alól támadva, és még sorolhatnék példákat, hogy a darabosabbak is időnként felkeresik a  rövid spiccbottal meghorgászható távokat.

Ezzel a kis útravalóval zsebemben járom a partokat hetente többször rövid spiccbottal, és cincálok ordenálé legyeket bízva amiben csak bízni lehet.

Egy hatvan centis már komoly kihívást jelent botnak, horgásznak. Ők lennének a célközönség. Rengeteg talpalást, és hitet kíván becserkészésük.

Legnagyobb Tenkarásom.

Rövid pecák, ha egy órát parton tudok tölteni csoda számba megy. Kocsi leparkol, bot menet közben beélesít, a  parton pedig olyan üzem módba váltok amit egy rutinos indián is megirigyelne. Sosem megyek ki a vízig, még a rövid spiccbot ellenére sem, pedig minden méter értékes lehet. Párméterrel beljebb dobás helyett én inkább bízom az észrevétlenségbe, még csak halvány megérzésükben se legyek jelen, ami esetleg korgó gyomruk ellenére is biztonságosabb vizekre terelné őket. Ha a tervbe vett részen már ténykedik valaki, teljes másfelé veszem az irányt. Ez semmiképpen sem társasjáték. A guggolás, térdelés, csúszás, mászás része a játéknak. Ez gondolom nem is lepi meg a módszert már ismerőket, másokat viszont annál inkább. Láttam már jó nagy kérdőjeleket  kényelmes székben ücsörgők arcára írva, mikor végig nézték térden csúszásomat egy spiccbottal kezembe, végén tenyérnyi színes szőrcsomóval.

 Régi nagy csukalegyes dobozom már rég nem útitárs ezeken a pecákon. Tenyérnyi kis oldaltáska, engedéllyel, egy tekercs huszonötös zsinórral, darab dróttal, ércsipesszel, és hanyagul beleszórt, három különböző karakterű léggyel. Ennyi bőséges.

Akárhogy is valamennyire olvasni kell a vízből. Nincs szó hosszú dobásról, ahol természetesen fogalmam sincs hol egy akadó esetleg törés, itt nagyjából minden a szem előtt,olvasható távon történik. Ezeken, a részeken ahogy én gondolom, nem  tanyáznak, csak vadászni érkeznek. Időről időre felkeresik a számukra ismerős territóriumot, mivel a biztonságos pihenőjüktől távol eső részek ezek, áldoznak az éhség oltárán, és távoznak. A területbejárás elvéből kiindulva akárhol össze akadhatunk velük, így inkább én a azokat a helyeket részesítem előnybe ahol a zsákmányt gondolom. Ahol a kisebb csukák állnak, hullám verte szakadt partoldal, ahol hajnalonta kárászrajok túrják zavarosra a sekélyt. A három különböző légy típust ezekhez a helyekhez igazítom. Az első a popper. Tradicionális Tenkara forgatók, kebaristák előtt elképzelhetetlen szentségtelenséget vethettem most ide, de igen. A popper nagyon is passzol a tenkara végére. Semmi technikai problémát nem okoz használata, és hát a kapás…az leírhatatlan. Néhány méterre az orrom előtt kap brutális támadást legyem a lehető legváratlanabbul. Nem lehet rá felkészülni. Minden egyes támadásnál ezidáig szerintem egy pillanatra megállt a szívem…Akkor választom ha a víz méternél sekélyebb, vagy parttal párhuzamosan horgászok, szakadt, alámosott part mellett, esetleg hínár fölött. Nyílt vízre kidobva még sosem adott halat. Viszonylag kevés az ideális tér hozzá, és még ha az is, igen aktívnak kell lenni a csukáknak hogy rámozduljanak, így ezzel a csalival szoktam a legkevesebbet akasztani.

A második típus, a súlyozott. Nem azért, hogy gyorsan süllyedjen, hanem egészen más mozgást produkál mint egy súlyozatlan. Sokkal agresszívebb mozgása, és mozgatása. Kétféle képen vezetem, folyamatos, erőteljes cibálással magam felé, vagy hagyom talajt fogni, megpihen egy pillanatra, majd ismét vízközé emelem, és újra hagyom aláhullni. Általában itt szakad el a cérna a csukáknál, a süllyedés közben szoktak ráfogni a csalira. Ebben a pillanatban még nem feltétlenül bukik le, sokszor csak a következő emelés elnehezedése jelzi a bestiát a túl végről. A spiccbot lágy tűspicce nem, vagy csak ritkán közvetíti a támadást, folyamatosan szemmel tartom a zsinórt, az árulkodik az érdeklődésről. Hasonlóan mint gumihalazásnál.

A harmadik típus, pedig a klasszikus, súlyozatlanok.

Ezeket lehet a lehető leglassabban, legfinomabban vezetgetni. A pár centistől a méteres vízmélységig jól működnek, de igen jól szoktam velük fogni mélyebb vízen is, ott viszont már egy sörétet csipetek olyan 10-20 cm-re a légytől. Lehetne ilyen helyzetekben a súlyozott mellett is dönteni, a két mozgás viszont nem ugyan az. A horgon lévő súlyozás, agresszívvé teszi a legyet, a légytől távolabb lévő golyó pedig egy süllyedő, mégis nagyon lágy mozgással kelti életre.Az ide legyeim igen csak egy kaptafára készültek. Megint ébredt a kisördög, a csukák ettek, kötni kellett valamit amit szeretnek. Aztán egy típusba nagyon belenyúltam, amit aztán spiccbothoz igazítottam. Na és itt egy szó erről. Ricsi barátom így nyugtázta ezt az esztelenkedést: “Basszus, te akkora legyekkel Tenkarázol, mint amekkora halakra Tenkarázni szoktak…”És ez valóban így van. Nem igen kötők 6/0-nál kisebb spiccbotos legyeket (kivéve popper). Miért is? Ahogy kezdtem, nem a partszélén óvatlankodó aprókat igyekszek összeszurkálni. És meggyőződésem, hogy a nagyja is kijár vadászni partszélekre. Nem is oly rég még élveztem, az apróságok spiccbotos pecáját, és tapasztalást mindenképpen hozott is magával. Mégpedig, hogy a tízenegynéhányas zsinórral, pár centis Wollykkal, Clouserekkel valóban élvezetes a peca, viszont csodaszámba ment egy egy méretes csuka zsákmányolása. A légyméret növelésével nőtt a zsákmányolt halak mérete, és alig akasztok az aprók közül.

Jogos a kérdés, minek bohóckodni egy spiccbottal, amikor legyessel is lehet röviden dobni. Részemről egyszerű… leírhatatlan a sikeres cserkelés, a direkt, látványos támadás, a fárasztása minden pillanata, s mind ez spiccbot távolságon, a bakancsom orra alól… Valószínű személyes élmény köt hozzá ily erősen, amit annak köszönhetek, hogy Apám tízen éves koromig nem adott orsós botot a kezembe. Fontosabbnak tartotta, hogy megtanítson látni, mint elveszni a technika részleteiben. Még csak azt sem érzem, hogy visszatértem volna, egyszerűen így maradtam….

 Nem az első gondolatok, a spiccbotos sztrímerezésről, valószínű nem is az utolsók, bár ahogy a vizek hűlnek, és alábbhagy a part menti nyüzsgés, egyre  ritkábban teszik tiszteletüket a vadászok ezeken a részeken. Egyenlőre viszont a télnek még nyoma sincs, míg él a partszél, tessék spiccbotot nyitni, nyitott szemmel járni, és egy hasonlót a csukák elé tálalni….

6/0ás offset, izlandi juh bundával

Pörgetett Crafttur.

Sztrímer toll, hosszabb a faroknál.

Craftfur test, csillogós Flash, hosszabb a tollnál.

A végén őzfarok, ez tolja meg a vizet és nem hagyja a legyet összeesni.

Súlyozva lehet kicsit bátrabban az őzszőrrel.