Az ártér kapuja.
Idő hiányában régóta halogattunk már egy csavargást a rácalmási sziget világban amire végül múlt hétvégén sikerült egy családias program keretében sort keríteni. Székely Pista barátom világa ez, ő volt kísérőnk ebben az ártéri csudavilágban. Ismeri minden nyúl csapását, gombalelő helyét és nem utolsó sorban a halak tanyáit. Lenyűgöző helyekre kalauzolt el bennünket, hamar rá jöttünk mekkorát is hibáztunk a horgászfelszerelés otthon hagyásával. Láttunk forgolódó jászokat, szedegető domikat (jegyzem nem kis létszámban) és balinok is rendre zargatták a küszöket.
Szép jászokat tart az átbukó víz.
Igazi domolykós…
Mély gödrökét vájtak az áradások.
Itt bandáztak a domik.
Kívánni is nehéz jobb legyes pályát.
Tele a sziget finomságokkal.
Legyen az csuka, ponty vagy éppen friss gomba.
Ahol mindig akad csuka.
Sügér tanyák.
Apa, ide most mért nem hoztunk pecabotot?
Gyorsan kiegyeztünk egy másnapi vissza térésben, persze botokkal és streameres dobozokkal felszerelkezve. Még este hívtam Zsoleszt, újságoltam a látottakat, ő is azonnal rábólintott a reggeli találkozóra Rácalmáson.
7órakkor már a gátra érkeztünk(Orosz-kőgát a hivatalos neve a környéken csak “ruszkikő”), mikor is tudatosult bennünk, hogy elkéstünk. Éjszaka megérkezett a dunai árhullám, méghozzá annyi vizet hozott magával, hogy átbukott a kövezéseken a víz, és saras hömpölygő folyóvá alakultak a nyugodt belső vizek.
Ez az idei formám egyik megáradt folyóról a másikra. Kétségbe azért nem estünk mindhárman nyakig gázlóban voltunk na, meg egyébként se riadunk el egy éjszaka alatt érkezett fél méternyi víztől. Irány az erdő, lássuk a belsőket. A lelkesedés nagy volt de, be kell látni a néhány centiméter átláthatóságú víz nem igazán kedvez a legyező horgászatnak…Zsolesz volt a legkitartóbb és ilyen körülmények között is sikerült kapást kicsikarnia a zavarosból. Csuka marta el sárga streamerjét persze távozott is vele ahogy érkezett.
Eltűntek a sóderpadok. Na, meg a halak is….
Zsolesz kitartott.
Majdnem összecsukázta a kezét….
Hal nélkül maradtunk de, a legcsekélyebb hiány érzet sem volt bennünk, a sziget még így megáradva is lenyűgöző szépségű nem beszélve a ritka alkalomról, hogy végre együtt pecázhattunk. HazAfelé vettük az irányt, csendben, libasorban botladoztunk át a szinte már teljesen víz alatt lévő kövezésen, mikor Pistám törte meg a hallgatást: -Gyerekek, így kell halat fogni….!
Egyszerre kaptuk hátra Zsolesszel fejünket és egy pillanatra nem is értettem amit látok, Pista vigyorogva egy kölyök pontyot szorongat kezében. A kis ponty épp a gáton átszaladó bokáig érő vízben igyekezett átjutni az alsó csendesebb vízre mikor Pista kiszúrta és nyakon csípte……
Fuldokoltunk a röhögéstől a kocsiig a nem mindennapi fogáson és hogy épp az halazta össze a kezét aki még a botját se szerelt össze. Gyanítom egy életen át hallgathatjuk majd milyen felkészülésre és tudásra van szüksége annak aki szabad kézzel akar halat fogni mint egy grízlimedve…….
Így került ponty a bejegyzés végére….:)
Remek írás, izgalmas kaland!