Óvatos kezdés

Alig aludtam úgy vártam. Vagyis inkább a kisfiam várhatott valamit, mert úgy döntött pont ma kell éjfélig kisautót tologatni…Hiába  nyomatékosítottam többedjére, hogy hajnalban csukázás lesz méghozzá az év elsője, egyszerűen nem akarta tudomásul venni pedig már huszonhárom hónapos…lehet valamit elrontottam.

Kevés alvás, gyors öltözés, még gyorsabb autózás. Végre nem én kések. Üres a tanya, még a kutya is alszik. Befut a halőr. -Kávé, pálinka?  A kávéhoz még korán van. Pálinka. Aztán beesnek a többiek is. Attila sajnos beteget jelenteni érkezik Ő lett volna a csónaktárs. Na majd legközelebb. Apu bevállalja a gájdolást, Ő vezet én csak pecázzak. Hú ez nem semmi. Kevesen ismerik úgy ezt a vizet mint Ő. -Indulás előtt kávé?-Pálinkára kávé? Pálinka. Motor fel, indíts.Elhagyjuk a kikötőt, eltompul az országút zaja is. Feszített víztükör, gomolygó pára. Ígéretes pályánál motor leállít, belesiklunk a csendbe.Csak a pecáról dumálgatunk, miden más úgy tűnik a kikötőben maradt.

Úri dolog ez. Ácsorogni a csónak orrában, kedvemre hajigálni, hátulról meg az instrukció hol szoktak hajtani. -Még korai. Majd, ha átbukik a nap a fák felett. Int türelemre az öreg. Hát legyen. Nem vitatkozok, csak szűröm szorgosan a nád tövét.

Aztán vitatkozni kár is lett volna. Merthogy úgy lett. Ahol az első sugarak ráterültek a vízre, megindult az élet. Legalábbis a rablások. Érezhető a szezon kezdet, még az öregebbje is büszkén vállalja csuka mivoltát és szinte feltűnősködve ugrasztják szét a reggelin túllévő, felszínen lebzselő keszegnépet.

A hajnal hőse.Jó rég kaptam belőle egész sorozatot egy szlovák legyestől, állítólag ekkora legyekkel balinozik a bősi duzzasztó alatt.

Aztán egyik a másik után. Sajna a legnagyobb is talán másfeles. Ahogy lenni szokott, szinte említeni is kár ott volt az a “hú mekkora fordult utána” is. De hát ahogy lenni szokott…..

Az elmaradhatatlan…

Aztán ahogy kezdődött, véget is ért. Talán az összes jól lakott. Csendes ismét minden. Csendes ősz amerre csak nézek. Ha csak óvatosan is, de elkezdődött.

4 hozzászólás a(z) “Óvatos kezdés” bejegyzéshez

  1. Köszi az írást Zoli
    kb el is döntötte mivel fogom az őszt tölteni
    (a beteg jobban van)viszlát a vízen
    Attila

  2. Nagyon tetszik, hogy nem kell hosszú-hosszú perceket olvasással töltenem a gép előtt, mégis részese lehetek az írásodon keresztül a kalandnak, mert a lényeg benne van, humoros, fordulatos megfogalmazásban! Nagyon jó írások! Gratulálok!

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.