Íme néhány a tavalyi fogósabbakból.Sztrímert kötni jó! Hagyatkozhatok a satu mögött a fantáziámra, aztán másnap hajnalban úgyis eldől mennyire értékelik munkámat. Köthetek sort a sokat látott tutikból, valószínű nem is nyúlok velük mellé, de azért jobban esik egy saját kreálmánnyal valakit szákba terelni.
Nagyon könnyű légy őzfarokból. Balinozni készült, de igencsak jól vizsgázott pisztrángozás közben. Az őzfarok miatt öblösebb, hosszú horogra került. Lassabb szakaszokon horgászok vele. Egészen a felszín alatt úszik, általában végig élvezhetem a lekövetést és a támadást.
…
Egy mélyebb járatú apróság. A hasára nem került őzszőr így kisebb öblű a horog, nem zavarja semmi az akadást. Kimondott pisztrángra készült, viszont sok sügért is adott ősszel Duna mellékágakban.
…
Valószínű a vörös farok miatt lett eredményes. A toll gallérjától egészen más lett az akciója mint az előző őzfarkúaknak.
…
Ő pedig itt az előző néhány összegyúrva.
Az egyik legnagyobb tenkarás sebesemet neki köszönhetem.
…
Egy mini tizenkettesen. Sodortatva (dead drift) nagyon sok domit adott. Egészen a felszínen úszik, sokszor karistolja a felszínt. Többször láttam ahogy követi a domolykó, majd egy belehúzással felgyorsítva szánja rá magát csak a támadásra.
…
Óriás Wolly Mudler.Vele fogtam a tavalyi év legtöbb halát. Valószínű az őzszőr fej és a gumilábak teszik ingerlővé a halak számára, viszont így magában mégis hibázik valami. Kizárólag sörét ólommal nehezítve működik. Adott néhány szép domit felszínen úszva, de mégis víz alá húzva működik igazán jól.
Fú, nagyon szépek és kidolgozottak. Rendelhetnék egy szortimentet? 🙂
Bocs, hogy kicsit off, de szerinted ezek a gumilábak jók az éjjeli pecánál is? Idén kénytelen leszek többet éjjel járni, ezért gondoltam, hogy mindent kipróbálok az őzszőr fej mögött (6-os normál lazacos horgon). Ráadásul a botom teljesítőképessége is véges, ezért nem tudok 2/0-ás legyeket dobálni vele, így aztán ki kell találnom mást.
Üdv, Levente
Bocs, de költözés miatt nincs netem, ritkán járok itt.
Nem szoktam éjjel legyezni, de ha őzszőrfejű gumilábasra gondolsz, azt zavaros vízre koötöttem elöször és ott jól müködött. Valószínű éjjel is elég jelet hagy.
Mire pecazol éjjel?
Elsőként, mert még van egy-kettő a part mellett, a domolykókban bízom, az álom kategória pedig a balin lenne. Sajnos a téli tervezgetésbe soha nem kalkulálom be a szállodahajókat és nyáron a Duna-partot megszálló, két sörtől részeg mutáló 16 éves pubikat és mucikat.
Az a baj, amellett, hogy hajnalban is elég gyenge a felhozatal, különösen július elejétől augusztus végéig, nem megy már a korán kelés. Valamit ki kell találnom, mert nincs az a pénz, amiért nyáron napközben kimenjek abban a rohadt melegben.
Ha viszont az éjjel is ilyen nulla lesz, marad a május és az ősz.