Moosach a hangyás folyó

Nehezen indult a mai reggel fáradtan, esővel, viharos széllel, három fokkal. Mégis össze kapartam magam. Valami hajtott. Erősebben mit a hideg és  a fáradtság. Ezt a valamit pedig úgy  hívják: ismeretlen vízen pecázhatok. A cél egy bajor kis folyócska a Moosach. Napijegyet előre lefoglaltam, merthogy csak így működik, napi két jegyet állítanak ki arról pedig nem nehéz lecsúszni. A szabályok szigorúak, csak légy abból is csak egy szakállmentes, a sztrímer és a kenyérlégy kizárva (az utóbbi kizárását nem is értem). Marad a nimfa, nedves, száraz és nem nagyobb mint tízes méret. Ez is valami, néhány éve horgásztam egy folyón ahol kizárólag a száraz volt engedélyezve.

Tíz körül érkeztem.. Gyönyörű folyó, lehangoló idővel. Beöltöztem, mégis átfújt a szél. Egy ideig csak bóklásztam a parton. Halat kerestem, de semmi. A legmélyebb gödrökben is talán térdig érő a víz. Valahogy nem áll össze. Az utolsó sóderszemet is láttam a tiszta vízben, viszont hal mintha nem lakná a folyót.Felszereltem, úszó zsinórra vékonyodót kötöttem arra meg súlyozatlan nimfát a sekély víz miatt. Különösebb támpont nélkül begázoltam és hosszú dobásokkal elkezdtem átfésülni keresztbe hosszába.

Délután háromra nagyjából a legyes doboz minden variációján túl voltam. Teljes volt a tanácstalanság. Egyetlen árva koppintás volt az ötórás menet eredménye. Kimerültem, leültem. Nimfám levágtam, leszereltem. Szép folyó, jó volt, de elfogyott a lendület. Mi legyen? Visszasétálhatok, elmehetek ebédelni és ennyi. Talán a legésszerűbb. A másik, vissza az egyetlen kapás helyére és megpróbálni megfogni. Ott legalább biztosan lakik egy… Mardosott az éhség, szomjas voltam. Az ujjaim elgémberedtek, teljesen átfagytam. Megnyugtató volt az érzés, hogy mehetnék, ha akarnék…de inkább megfogom azt a halat.

Jót tett a séta szárazföldön egy kicsit ki is melegedtem. Néhány méterrel a kapás helye fölött kiültem a partra, újra összeraktam a botot. Úszózsinór maradt, viszont előkém egy kézzel sodort, cseh nimfás előkére cseréltem. Tegnap szereztem be igazából a tenkarabotra, kíváncsi voltam, hogy működik. Minden elkészült, botot kézbe vettem és egy hangyán akad meg a szemem. Az orsón szaladgál fel le. A hangya. Hát persze.

Hideg van, rajzás nincs viszont a viharos szél valószínű tucatszám sodorja őket ma a vízbe. Visszaülök, hogy kicsit körülnézzek ott ahonnan felvettem az orsót.

Telibe minden hangyával. Még a víz fölé hajló ágakon is apró fekete hangyák szaladgálnak. Nimfa le, hangya fel. Méteres, tizenkettes tipetre 16os fekete hangya kerül.

Visszaálltam, kiengedtem az előkét meg öt méternyi legyező zsinórt és elkezdtem srégen lefelé dobálva a partszélről a meder felé sodortatni csalimat. Valahogy éreztem az egészet. Minden pillanatban kapást vártam. Remekül működik az új szerelék, kényelmesen dobható egy mozdulattal. Harmadik dobás, vehemens rávágás. Megakad. Jól küzd, szép hal. Kis huzavona és fotózkodunk.

Szépséges a mintázata. Nem a legnagyobb, de a legszebb mintázatú pisztrángom. Hihetetlen. A részletek. Hazamehettem volna ma úgy is, hogy nem evett és kész. Rövid szakaszon, rövid idő alatt még két rontott kapás, egy pér akit csúnya sérülés miatt inkább nem fotóztam(ezt a vizet sem kímélte a kormorán) és még egy kézbe vett pisztráng.

Semmi átlag feletti nem történt ma, viszont a vége kerek a kezem pedig halszagú lett.  Pisztráng recept helyett pedig egy itt egy igazi  hangya recept…

4 hozzászólás a(z) “Moosach a hangyás folyó” bejegyzéshez

  1. Ezt szeretem én is. Amikor a természet, a folyó tanít, tálcán nyújtja a megoldást. Csak észre kell venni. Neked sikerült!
    Ügyes!

Hozzászólás a(z) Mosoni Horgász bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.