A legyes pályafutásom kezdetén így képzeltem a pecákat: kötök pár színes halutánzatot, azzal kiballagok az egyik közeli csatornára és fogok egy csomó őszi csukát meg sügért. Mi sem egyszerűbb…
Mondanom se kell, közel se így működött a dolog. Igaz, életem első legyezésén kb. a 10. dobásomra (dobásnak csak jó indulattal nevezhető valamire) csukát akasztottam (inkább csukácskát, olyan 30dekás lehetett szegény). Nehéz leírni mit éreztem. Én csináltam a csalit, csukát akartam fogni és csukát fogtam…Pont így képzeltem:)
Na, ennek az élménynek jó sokáig kellett tartania bennem a kitartást. Amilyen könnyen jött az első siker úgy váratott magára a folytatás. Külföldön töltöttem ezeket a kezdeti éveket és hírből sem ismertem más legyespecást, kérdezni, ellesni esélyem sem volt. Az egyetlen kapaszkodót Szmutni Ákos: Legyezőhorgászat című könyve adta. Biztos vagyok benne, hogy a könyvben lévő tudásanyag nélkül, nem tudtam volna rendet rakni a sok ismeretlen között.
Aztán szépen lassan kezdtek a részletek a helyükre kerülni. Egyre messzebb szálltak, egyre szebben táncoltak a vízben, és egyre több csíkos hátút ingereltek kapásra azok a színes halutánzatok.
A kezdeteket idézte a ma délelőtti peca. Pár streamer, meg egy marék apróság a zsebbe, és irány a legközelebbi csatorna. Amúgy meg jól képzeltem az elején: Mi sem egyszerűbb ennél…
A mai napig is a hallegyek a kedvenceim.
Ha,lakik sügér is…
Szárnyalhat a fantázia.
Vechte.
Van, hogy átdobálhatjuk az egész napot kapás nélkül, majd egyszer csak egymást érik a kapások…
Ma is így történt.
Negyedóra alatt kettőt akasztottam, majd ismét csend estig.
Csukatámadás után.
Vechte.
Nem hagytak unatkozni a csuka mentes időszakban.
A légy méretével lehetett szelektálni őket.
A nagyobbak gond nélkül levették a csukalegyet.
Talán a sárga Wolly volt a mai sügér favorit.
Használjunk mindig szakáll mentes horgot horgászatuknál.
Eggyel sem fog több lemaradni.
Ha, meg mégis….
Sügér nélkül kevesebb lenne a világ.