Legyestízplusz

Óriás, rég várt álom vált valóra tegnap hajnalban. Megfogtam ami csak egy “Hú mekkorát akasztottam” kaland szokott lenni, aztán ezek a kalandok valahogy mindig kikeverednek a csávából.A legnagyobbak mindig elmennek…

Legalább egy órája szűrtem megállás nélkül az irdatlan, tükör sima víz felületet. “Nincs szél, nincs csuka…” talán van benne valami. Ilyen és hasonló  bölcsességekkel hadakoztam magamban (mindamellett az életben nem tapasztaltam, hogy szeles időben több csukát lehetne fogni), de aki ismeri a nyílt vízi, távdobálást közel harminc hektáron, az tudja, van idő elméleteket gyártani, megdönteni.

Huszon méter zsinórt fejtek minden dobás előtt lábam elé, mindenféle ágas bogas növényzetbe, néhány dobásonként bokrot fogok hátam mögött, de mégis, minden nagyon sokadik dobás elhúzza legyem ahova megálmodtam. És ezek azok amiért újra és újra kibogozom a sásközül, leakasztom a fűz bokor ágáról.

Felfekszik a nyolcas úszó zsinór a tükör vízen, várok néhány pillanatot, míg legyem biztosan talajt fog. Jólesik nyugtázni egy egy tökéletesre sikerült dobást, ilyenkor van egy szusszanásnyi idő ráeszmélni micsoda hajnal is vesz minden irányból körbe. Bele szippantani a reggel minden ízébe, mielőtt újra belevesznék a hallégy táncoltatásba.Szabálytalan, mégis jól megfontolt bevontatás indul. Ez mindig a megérzésre bízva. Erőszakos mozdulatom életre kelti legyem, majd hagyom vissza hullani, mint ahogy beteg hal lejti utolsó táncát. Nem sietősen, kicsit kivárva ismét fellibbentem. Igen messze jár, húszon méternyi felszínen fekvő zsinór még közöttünk. Miközben a zsinórt ujjaim közül kitépő kapásról ábrándozok, éppen észrevehetően rándul zsinórom. Ujjammal nem érezhető, inkább csak sejteni lehet, hogy valami nem stimmel. Ebben a pillanatban veszítem el a hajnalt és mindent mi idáig körbe vett. Indítom a következő húzást, de ebben már a félreérthetetlen elnehezedés. Egy fél tekerés kéz fejem körül a legyes zsinórból, két hosszú lépés hátra, és igyekszek teljes erőmből belehúzni a vékony szakállmentest csontos pofájába. Irtózatos erejű balra kitörés, botom vízszintes marad, és majd alátét zsinórig szalad első nekifutásra, mire megállítom. Nincs szaltó, nincs felesleges mutatvány. Mélyben marad, súlyában, és erejében bízik. Én meg a hatvanas hardmonoba, és a nyolcas Hardy barátomba. Négy öt percbe telik mire partközelbe kényszerítem, és még egyszer ennyi mire szák fölé vezetem…Matracra fektetem, leülök mellé és csak  bámulunk egymásra. Arasznyi, szakáll mentes legyem szabadítás nélkül fordul ki szájából. Pár képet lopok tőle emlékbe, aztán eresztem. Azonnal indul, szó sincs búcsúzkodásról…

Lassan térek vissza a valóba. Már nincs hajnal. Múlik az adrenalin, a kézremegés. Ücsörgök, és alig hiszem. Egy hibátlan, tíz feletti, méteres, legyes.

A legnagyobbak mégse mindig mennek el…

9 hozzászólás a(z) “Legyestízplusz” bejegyzéshez

        1. Hát akkor kalaple Bánáti úr előtt!
          Elképesztő. Egy komplett, kettétört botot összerakni ilyen terhelésre. Minden tiszteletem.

    1. Szia Csaba!
      Könnyű, ha van hozzá partner…
      Most, hogy majdnem szomszédok lettünk, csak kőszegi kéne utaznod egy jó csukázásért…szívesen bemutatnálak nekik….

  1. Ez akkor a kőszegi tó? A zsidány felőli, vagy a csónakázó?
    Minden évben megyünk. Idén okt 18-20. Orsolya napi natúrpark ízei…
    De jó lenne összefutni!!!!
    Örülnék….

    1. Kicsit arrébb. Lukácsháza.
      A csonakázótó amúgy 200méter tőlünk. A gyöngyös meg a kert alatt.
      Pergető botot otthon ne feledd, ha jöttök. Jelentkezz mindenképpen…

      1. Családdal, barátokkal megyünk. Ilyenkor a bot otthon marad. Talán egyszer ha úg megyek le hogy… bottal.
        De ez az év egyik legjobban várt kikapcsolódása számunkra, s társasággal megyünl, a bot majd máskor. Ám feltétlen találkozni akarok, akarunk veled! Egy beszélgetős, koccintós órácskára, vagy kettőre! 18.-án pénteken megyünk, 2 napra.. jelentkezem előtte

Hozzászólás a(z) zpesca bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.