Hare’s Ear Jig-Variant

 Univerzális légyről van szó a hegyi folyók első számú csalija. Ha két legyes szerelékkel kezdek ismeretlen vízen, szinte mindig ez kerül egy súlyozatlan Pheasant tail alá.  A pisztrángféléken kívül más halfajokra is eredményesen használhatjuk mint a domolykó, márna, paduc, jász de, nyugodt szívvel pontyozás közben is zsinórvégre kerülhet. Tökéletes választás a többlegyes francia-nimfázás alsó, súlyozáshoz használt legyéhez. Kötése egyszerű, nem túl anyag igényes, arányaira érdemes kicsit odafigyelni. 16-10-es ig szoktam kötni különböző méretű tungsten fejekkel, színét nem kimondottan variálom, nálam ebben a natúr bundában fogós. Érdekességképpen említeném két kedvenc pisztrángos patakom egymástól nem több mint 20km re kanyarog egymástól. Az egyik patakban valamiért szinte kizárólag ezzel a léggyel tudom kapásra bírni a sebeseket a másikban pedig alig sikerült ezzel a csalival értékelhető halat fogni, azon a patakon pedig kizárólag a pheasant tail működik. A két víz árnyalatán kívül más szemmel látható különbséget nem véltem felfedezni, sem táplálék összetételben, sem hal összetételben.
Vagyis, ezzel a legyünkkel sem leszünk mindenhol eredményesek viszont ahol működik ott tarolni fog…
HOROG: bármely típusú JIG horog
FAROK: fogolytoll szegmens, nyúl szőr, róka szőr
BORDA: rézdrót
TEST: Natúr nyúl (világos) lehetőleg a pofa részről
HÁT: Pulyka, fácán toll szegmens
TOR: Natúr nyúl (sötét)
JIG-horog  #16-10
  Azonos méretű horgon különböző súlyozást használok.
 Fogoly toll szegmens.
 Kb. a feléig…
 A hát következik.
 Amikor a hát anyagát bekötöm, ismét tekerek egy kis dubbingot a tollak elé és mögé is.
Így jobban bele olvad a testbe a hát, nem lesz éles kontúr a két testrész között.
Majd 2-3 tekeréssel előre tekerem a bordázatot de, csak a hátanyag tövéig.
 Felviszem a sötétebb dubot egészen a fejig.
A toll szegmenseket előre hajtom és két tekeréssel rögzítem.
 A rögzítés után vissza hajtom, a bordázattal rögzítem, a rézdrótot pedig előre hozom a fejig ahol elkötöm a felesleget pedig levágom.
 Végül a tollszegmenseket ismét előre hajtom a fejhez.
 Végső elkötésénél pedig vékony dub kerül a cérnára.
 A hát anyag előre hátra hajtogatásának több oka is van. Az egyik, hogy még robosztusabb torrészt kapjunk ezzel is élethűbbé tesszük nimfánkat. A másik, hogy nimfánk kevésbé lesz sérülékeny. A szimplán előrehajtott hátanyag (tollszegmensek) a légyre nehezedő erőhatásoktól (dobás, súrlódás az aljzaton, fárasztás)
könnyen elszakadhat a végkötésnél. Így is megmarad a legyünk legsérülékenyebb pontjának, viszont nagyban növelhetjük élettartamát.
 Majdnem kész.
Jöhet az UV-lakk…
 A kész nimfa.
 Jó szórakozást kötéséhez!

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.