A múltheti majdnem betli után újra nyakamba vettem a szeszélyes folyót…Sikerült hozzácsapnom a hétvégéhez a pénteket is így három napot szentelhettem a horgászatnak. Székely Pista barátom szavaival élve “pánikszerű horgászatba kezdtem”. Ő akkor szokott ebbe belekezdeni amikor közeledik a szabadságának vége, én a szezon vége miatt. A szezon vége itt nagyon is komolyan van véve, ugyan is szeptember 30-án adják az utolsó napijegyet, az elsőt pedig április elsején. Mindamellett, hogy rettentő hosszú pihenőre kényszeríti a horgászt, követendő példa lehetne ez hazai vizeinken is. Gondoljunk csak bele, fél év pihenőt kap a természet a nyugodt téli álomra, bár a szalmondiák esetében téli álomról szó sem lehet hisz ők a fagyos téli folyón kezdenek násztáncukba…
A folyó ismét szép arcát mutatta nekem, bár most sem a bőkezűségével kápráztatott el. Pénteken 2 sebespisztráng lett a 3 órás túra jutalma, szombaton ismét a pérek voltak fölényben, 5 pér abból az egyik az a hal volt amivel nagyon szívesen fényképezkedtem volna. Igazi fekete hátú matuzsálem. Kezelhetetlen volt a vékony előkén, hiába követtem a parton a sodrás neki dolgozott amit ő ügyesen ki is használt a küzdelemben… Nem szakítás lett a vége, egyszerűen lefordult a 16-os szakálmentesről.
Vasárnap tovább folytattam a kalandozást mind beljebb a már csak vízről megközelíthető vadregénybe. Igazi ködös, párás őszi hajnal fogadott. A folyó minimálisan áradt az éjszakai esőzéstől  viszont nem zavarosodott. Gondoltam ma lesz amire vártam, végre minden egyben a jó pecához. Körülbelül 2 kilómétert bogarásztam át  cseh nimfázva lépésről lépésre és sikerült egy ütés nélkül megúsznom, majd egy lassabb surranóban két hatalmas kő között elúsztatva gyönyörű márna vette fel péreknek szánt apró nimfámat. Az izgalmas fárasztás és gyönyörű hal után elégedetten nyugtáztam a hétvégi kalandozást.
Igyekeztem most is minél többet megörökíteni ebből a csodából….