Hogy milyen messze is jár ez a legyes életérzéstől?Ezt mindenki eldönti magában. Valakinek elképzelhetetlen, valakinek egyetlen lehetőség kicsit belekóstolni a műlegyezésbe, részemről egy izgalmas, nem is olyan egyszerű színfolt ebben rendkívül szerteágazó horgászmódszerben. És hogy mennyire műlegyezés? Hát szerintem, ha legyesbotra legyeszsinórral töltött tároló orsót szerelek, a zsinór végére pedig műlegyet tűzök…hát nem is tudom…szerintem egészen hajaz rá.

Meglehet fogni ezeket a békés halakat egész más csalikkal is, nimfákkal, sztrímerekkel, szárazakkal, de most ez a néhány gondolat a csemege légyről fog szólni.Hosszú ideig meg sem fordult a fejembe, hogy kockatavak kocka halaira legyezzek, míg életünk úgy nem alakult, átköltözve az ország másik szegletébe egy tó mellett kötöttünk ki. A jó Istennek hála az ország ezen szegletét gazdagon szabdalják a “igazi” műlegyezésre alkalmas patakok, folyócskák, kislányom mégis úgy döntött, hogy az ebédutáni kötelezőt az egyesületi tó sétányán szereti legjobban lealudni. Így vált aztán rövid időn belül a legyesbot, meg az övtáskám a kocsi alapfelszereltségévé.

Az elején volt néhány elképzelés hogy is kéne halat fogni. Az egyik, hogy pofon egyszerű, a másik a módszerről, a harmadik pedig a légyről.Az első, hogy pofon egyszerű, gyorsan bedőlt. A módszer már közelített, de nagyjából minden tavon kicsit másképpen kell, így kár lenne ezen tapasztalásokat hosszan taglalni, az alap koncepció, hogy halak közé kerüljön az a citromsárga kis polifoam darab. Vizenként más a lehetőség, máshol találunk halra. Lehet nekik egy maréknyit szórni, lehet leülni ahol mások sokat szórnak, lehet túrásra dobni, fűzfa árnyékba, vagy a billegő nádszál mellé. A lényeg, hogy ott járjanak.

Volt sok időm nézelődni kocsitologatás közben, hamar össze is állt merre járnak. Mégse fogtam. Vagyis inkább véletlenszerűen nagyon keveset. Ahogy a tálalást gondoltam, most is úgy gondolom, nem azzal volt a hiba, persze azóta az is kicsit csiszolódott. Azok viszont csak apróságok. Az egyik a kapásjelző. Anélkül neki se állok. A kezdeti nagy legyes golyót, egy úszó antennával átszúrt technopufi váltotta.Rettentő érzékeny, és nem zavarja a dobást. Ez nem befolyásolja túlzottan a halfogást, kicsit könnyebbé teszi a módszert.A másik, hogy ismerni kell a mélységet, és arra ráhúzok még kb. 20 centi plussz “eresztéket”. Ezen felül négyes bot, úszó zsinór, bothossznyi vékonyodó, tiszta terepen 18as tipettel. Ez így működik ha meg van a hal, de nem ezektől függ, hanem a légytől.

Na azzal futottam pár kört. Az alap egyszerű, sárga, félbehajtott polidarabból kivágom a csemege formát, 10es forma rákhorog szeménél bekötöm, a horog szárát szabadon hagyom.Ez így még lebeg. Próbálkoztam söréttel leküldeni, így kapásig sem jutottam. Aztán jött az ólmozás. Otthon pohárban. Na innentől kezdve jött az a pár véletlenszerű halacska. Sok peca, kevés hal. Ettől jóval eredményesebbnek gondoltam, így jött az agyalás. Sokféleképpen kezdtem súlyozni, míg rájöttem ezen sok múlik. Aztán arra is, hogy nem lehet, vagy csak véletlen lesz a jól sikerült súlyozás a légykötő asztalon egy korsóban. A parton kell súlyozni.Viszem a súly nélküli legyet, az ólom huzalt és a bobbint, hogy ha kész lekössem.Kidobom magam elé, úszik. Aztán elkezdem a horogszárra tekerni az ólmot. Dobok újat magam elé, ezt addig ismételgetem, míg éppenhogy süllyedni kezd. De tényleg éppenhogy. Miért ennyire könnyűre? Mert a cél az a bizonyos ujjam között szétnyomott kukorica szem süllyedése. Mennyiszer fogtam sokkal többet a szétnyomottal mint egésszel, sőt ad mikor mások nem fognak, és jó sok verseny is dőlt már el ezen az apróságon. Az óvatos nagyhalak gyanakvás nélkül beszippantják azt a szemet amit a víz legkisebb áramlata is meglibbent. Na de itt még nincs vége. Úgy süllyed előttem ahogy szeretném, viszont kidobott, felfekvő előkével nem úgy fog. Annyira könnyű még, hogy nem tudja lehúzni a zsinórt magával. Elakad félúton. Most kezdem kiterülő előkével kidobálni, és annyi ólmot tekerek még, hogy éppen maga után tudja húzni előkémet, de rettentő lassan. Ha ez meg van néhány menettel lekötöm, hogy ne rúgja le az első hal fárasztás közben. Macerásnak tűnhet, de kb. másfél percet fog elvenni a horgász időből.A végeredmény pedig egy olyan pillekönnyű, jól dobható szerelék, amivel igen óvatos halakat is be lehet csapni. Dobom, süllyesztem, majd libbentem. Egy jó belehúzással ismét felszínen, majd újra a süllyedés. Ha valóban halak közelébe került ritkán hagyják figyelmen kívül. Sok sok altatásomba került amit most idekörmöltem, mindenki eldöntheti mennyire, merre jár ez a nagybetűs legyezéstől.Ha valakit esetleg közelebb sodor az első, tavi halához, hát megérte.