A rózsaszín, feketén fehéren

Pink tungsten fej. El nem tudom mondani mennyit erőltettem idáig. Marékszám kötöttem tavaszi pecákra, erőltettem pérek között, de sohasem adott többet mint akármelyik. Aztán történt múlthét szerdán, hogy nem evett. Vagyis azt hittem, hogy nem eszik. Kb. a tizedik légy cserém, meg a századik halatlan dobásom után akadt a kezembe. Elképesztő reakciót váltott ki belőlük. Egyszerűen nagyot dobtam, sodortattam ők meg szedték. Én meg őket. Nem dőltem be egyből a rózsaszín kis golyónak, pont volt időm, meg kedvem is kísérletezgetni. Lekerült a rózsaszín fejű, került helyette hasonló légy fej nélkül, hallgatott is ismét a víz. Kerestem másik nimfa típust ami volt rózsaszín fejjel meg nélküle is, történetesen egy Killerbug és ismét a pink fejű hozott látványos eredményeket. Nem mondom, hogy hal nélkül maradtam volna estig a színes nimfák nélkül, de hogy a halaim döntő részét nekik köszönhetem az egészen bizonyos. Hogy érdemes e vagy nem azt sem tudom, de jövő októberre kötök ismét egy marékkal az teljesen biztos….

Ezzel a típussal fogtam a legtöbbet. Egy galléros fácán farok nagyjából mindenhol megállja a helyét ahol pisztráng lakik, viszont a a rózsaszínű kis golyó nélkül igen szerény napot zártam volna.

Néhány hete találtam rá. Bizonyos nimfákra szerintem maga a tökéletes horog. Hatalmas, kissé visszahajló öblű, erős, és hihetetlen éles horog. HANÁK H450 BL.

Az alapkötéssel már formázom a testét.

Három menettel rögzítem, majd a farok alatt is három menet.

A tollszegmensek alá ragasztó…

…különben két három hal után így végzi.

Mezei nyúl füléből készül a gallér.

Régóta nem vásárolok mindenféle dabokat. Szerintem az egyik legjobb és nem drága.

Egyszerűen felsodorva.

Még nem viszem a fejig…

…előbb a lábak fogolyból.

Aztán ismét a nyúlszőr.

Elkötöm, fésülöm.

Ha minden előkészítve, néhány perces légy.

2 hozzászólás a(z) “A rózsaszín, feketén fehéren” bejegyzéshez

  1. Nem próbáltad vörösréz dróttal a testet bordázni? Akkor sem rágják úgy szét.
    Nagyon szeretem a vadnyúl fejének a szőrét! Az a legjobb, mikor megkéred a vadász havert, hogy kellene, vagy azt mondja, miért nem szóltál előbb, most dobtam ki vagy három fejet, vagy megígéri, de soha nem fog hozni. Pedig nyúl van annyi az országban, sose fogy el.:)))

    Levente

  2. Megszámolni nem tudnám hány nyúl és fácán volt már beígérve a kedves vadász ismerősöktől. Azóta is vásárolhatom őket…..
    Szinte az összes fácán farkat drótozom, sőt ragasztom és drótozom. Erről valamiért lemaradt.

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.