Március végi telefon beszélgetés:-Jó napot! Ha, jól tudom önöknél lehet  a fekete régenre jegyet váltani április egytől.-Igen, jó helyen érdeklődik, jegy van, viszont még nem adhatunk. -Hogy-hogy?(értetlenkedek)-Két napja próba horgászat volt a duzzasztónál, és a mért halak súlya egyenlőre kevésnek bizonyult.-Tényleg nem értem.-A télen kevesebb táplálékhoz jutottak a szokásosnál, és egy szerűen még nincsenek felkészülve a horgászokra. -magyarázza egy nyugodt hang. -Talán jövő a hónapban.Megköszönöm, búcsúzunk.Leteszem és elgondolkozok kicsit.-Te jóóó ég! Hol vagyunk mi ettől? Fogunk-e mi valaha is ennyire vigyázni halainkra, vizeinkre…? Kalapot emelek, tudomásul veszem, majd később…

Kicsit feledésbe is merült a dolog, egy csomó másik folyót sikerült megismernem idén. Aztán két hete levél Kockától, egy nem akármilyen folyóról, meg halairól. Nem is volt kérdés, a hétvégén irány a Régen…

Első nap.Megint késve indulok, és még később érkezek. Viszont nem zavar. Már csak azért sem, mert ez a látvány fogad:

Majd hét, mire vízbe állok. Marad viszont még két órám. Kis bóklászást tervezek, olyan felfedezőst a tábor verés előtt, de inkább bosszantó csúszkálás lesz belőle. Nemrég megváltam gázló bakancsom filc talpától (a megváltam óvatos, inkább idegi alapon letéptem őket mikor a bakancs orránál elengedte a varrás és a lifegő talpaktól háromszor pereceltem egy délután), és ez itt nem kis öngól volt. Képzeljük el az olvadó jég hátán a sétálást, derékig a rohanó vízben.

Fél órát sem bénázok, merülök egyet. Ez volt a második életemben. Az elsőnél majdnem megfagytam egy jég veszte utáni csukázásnál. Ez most majdnemhogy jól esett a melegben. Hal nélkül maradok az egyik legtetszetősebb szakasz után. A parton folytatom a sétát, még van egy órám.

Újra vízben, kicsit feljebb, hagyom a nimfát, valamiért nem kell nekik. Szárazzal dobálom a part oldalt. Valaki leszedi és kanyarint egy olyan szakítást, hogy közöm sincs hozzá. Aztán néhány dobással feljebb, ismétlődik. Most legalább megmutatja magát. Gyönyörű sebes szabta rövidebbre cuccom. Na, ez igen. Már csak a csúszkálással kellene valamit kezdenem. Egy domi még a végére, hogy halas legyek és irány tábort verni…

Másnap.

Hajnali kelés, még az égen a csillagok. Derengő folyó, pára, madárfütty, reggeli, kotyogós. Mennyire lehet ezt szeretni és milyen ritkán is jut belőle…

Marad a száraz, már teljesen világos mire leveszi az első, és ismét szakít. Kevés a tizennyolcas a nyakig érő hínárban. Bosszankodom, gyönyörű halakat engedek el.

Kevés a kapás, mégis izgalmas. Ezt bármikor elcserélem a mohó apróságokra.

Végre megszűrök egy negyvenes formát. Halvacsorát tervezek, de még túl korán van, hogy magammal vigyem. A béna fotó után vissza eresztem. Mielőtt feladásra kényszerít a vállalhatatlan csúszkálás, még elcsípek egy akkora domit………..megtép.Ez ilyen. Imádom minden percét. Csak ez a csúszkálás….

Kocsiba ülök, Kocka küld egy horgász bolt címet. Gázlót kell szereznem, különben oda a hétvégének.Érkezek, zárva. De úgy hivatalosan, az üzlet kiürítve. Aztán beugrik, hogy az egyik napijegy kiadó szintén peca bolt. Kb. a világ végén van. Nem is falu, talán, ha három ház, kint a dombok tetején. A bolt egy garázs, ha valamit akarsz, csengess a házba. Jönnek is. Gázlót szeretnék, bár már a kérdés közben kicsit hülyén érzem magam. Fogalma sincs mit akarok, azért előhoz egy pár zöld gumicsizmát. Megköszönöm, indulok. Utánam kiabál, hogy várjak kicsit, megkérdezi a fiát. A fiú jön, képbe is van, de sajnos nincs. Dumálunk a legyekről, a folyóról, meg, hogy régen gájdolt, és várjak csak, talán maradt még valami a bérruhákból…

És mit talál? Egy gázlót. Igaz két számmal kisebb, kicsit használt, viszont hibátlan darab. Ha jó nekem adja, neki nem kell, rá ez nagy…

Nem is tudom mit mondhatnék, csak meg köszönöm.Irány vissza. Útközben sok minden kavarog a fejemben. Jó, hogy van még ilyen. Meg, hogy nem is számítunk rá és részesei lehetünk. Meg, hogy……

Érkezek, öltözök.Nem elég, hogy megmentett, de még Orvis is. Beszarás. Valószínű sosem adtam volna pénzt egy ilyen bakancsért…

Kora délután ismét nekivágok. A napon kibírhatatlan, még jó, hogy kanyargós a folyó, mindig akad árnyékos oldal. Úgy látszik nem csak én keresem az oltalmat, idegyűlnek a halak is.

A délutánra három kapás jut. Egy lemarad, egy ötvenes forma nyíl egyenesen kb. fél méter magasra ugrik fel legyemmel, majd visszaérkezést követően azonnal széttépi cuccom és ez a produkció  egy tizennyolcas Cdc F-fly-ra, Majd egyet végre testközelből is meg csodálhatok.

Estére még egy laza pérezés ütemezve…

…Inkább kisebb, mint nagyobb sikerekkel.

És hogyan is lehet megkoronázni egy ilyen napot?Természetesen frissen szedett erdei gombával, és mangalica szalonnával töltött Sebes pisztránggal, gazdagon citrommal és sörrel.

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy nehéz volt letörölnöm a vigyort az arcomról amikor hátra dőltem csillagokat bámulni.

Harmadnap.

Ma legyen más. Domizni fogok. Nem vagyok eleresztve efféle toccsanós bogarakkal, így a reggeli kávé közben előkotrom a utazós légykötő cuccokat és összedobok egy barna bogarat, a nálam lévő összes jól úszó anyagot belekötve. Poli-szarvas kombináció a lehető legnagyobb horogra kötve néhány gumilábbal kiegészítve. Satu persze nincs, aztán rájövök, hogy tökéletesen működik ez egy ércsipesz segítségével is…Mivel az anyagot szó szerint úgy kukázom hozzá össze, ráaggatom szegényre a KUKABOGÁR nevet.

Aztán nekivágunk a vasárnapnak, Kukabogár meg én.

Szedte az apró…

…a közepes…

…sőt még a nagyokat is becsapta.

Még egy két pisztráng is meggusztálta Kuka bugot.

Így ért, hát minket az este, a pisztrángfogat bogár barátom is kicsit meg sínylette. Habár kicsit fájó szível léptem ki este a Fekete folyóból, nem mondom, hogy nem esett jól lerúgni a két számmal kisebb gázlót a lábamról…