Wolfsteiner Ohe

Rövid vasárnapi peca, rövid halakkal. Max gájdolt, meg oktatott. Ez az ő birodalma. Rövid szakaszra volt csak időnk, az viszont kiadósra sikerült. A nagyja most lapított a rejtekekbe, azért fogtunk így is néhány sebest meg pért. Max ment elől, nem akármilyen oktató anyagot átadva nimfázásból én meg söprögettem utána tenkarával a lepattanó apróságokat. Csuda kis folyó, összesen harminc kiadott éves engedéllyel. Csak éves jegyes kísérővel lehet napijegyhez jutni és nem pecázhatunk kísérőnk látótávolságán kívül. Max sajnálta a szűkös napot, nekem még mindig fülig ér a szám.

Gyönyörű egészséges állomány.

Harminc centi a pér méretkorlátozása és jobb napokon a három darab igen gyorsan bekerül a haltartó kosarába.

Ez még mindig a hólé. Meg kellett küzdeni minden lépéssel odabent.

Max pérese. Bárhogy túrtam dobozom, nem tudtam lépést tartani vele.

Csendesebb szakasz.

A nap egyetlen nagy pérje. Szerencséjére nem jutott szákig. Max szerint a pér harminctól negyvenig finom. Ami felette van mehet,  már nem jó a húsa.

A rézbőrű. Nekem ő hozta a legtöbb halat.

Nem kezdő terep.

Így telt a vasárnap reggel…

Aztán a jól megérdemelt folyóba hűtöttel pedig végződött.Annyiban maradtunk, ha eljön a pérek igazi ideje újra nekivágunk.

Egy hozzászólás a(z) “Wolfsteiner Ohe” bejegyzéshez

  1. Hát, kicsit azért fáj a szívem, hogy kihagytam ezt a pecát. Ez a folyócska tényleg, mintha az Ilz kistestvére lenne. Legközelebb remélem én is ott lehetek és elleshetem az öreg nimfázós technikáját. 🙂

Hozzászólás a(z) KockaMerényi Kocka István bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.