Vasárnapi képmutatás

Két nap, két folyó, sok hal. Volt nyár meg kicsit ősz. Sok kép, kevés szöveg: ilyen volt a hétvége.

Volt kánikula…

…mezit lábas gázolással.

A meleg víztől lesoványodott sebes, küzdelem nélkül úgy siklott a kezembe mint akinek  megváltás lenne serpenyőbe kerülni. Megviseli őket a húsz fok feletti folyó.(és nincsenek is hozzászokva)

Az év első domolykója. Ekkor még nagy reményekkel. Aztán rájöttem ők koránt sem szeretnék tepsibe végezni. Elképesztő mennyiségű domit láttam, akik  elképesztő érzékkel szúrták ki közeledésemet. Nagyjából egész nap azt játszottuk, hogy én egyet léptem feléjük, ők egy lépésnyivel távolabb húzódtak…Lehet nagyobb türelmem lett volna ehhez a játékhoz, ha nem harmincötben szédölgök tíztől este hatig.

Ilyen kövezések ötven méterenként és minden kövezésnek saját domolykócsapata.

Csak néhány apróság hagyta magát becsapni.

Akik meg nem zúgók alatti kavargóban lebzseltek, behúzódtak a fák alá és partoldalba simulva eszük ágába sem volt megmozdulni még a potya falatokért sem.

Aztán másnap más folyó. Az a klasszikus vasárnap ebédutáni, könnyed peca, minden halat akarok fogni érzés nélkül. A tegnapi szénné égésre egy kellemes húsz fokkal.

Meg amivel nem számoltam. Kis folyó gyors, hideg vízzel. Tegnap se kellett gázló, gondoltam ma se kell, jó lesz a rövidnadrág-szandál kombó. Vízbeállás után négy perccel ugrottam ki ismét a vízből a hidegtől elgémberedett lábakkal. Vissza a kocsihoz, gázló fel, bakancs nincs…..Jöhet az új legyes trend. Gázló szandival:)

Ezeket a halak koránt sem szedálta le a hőség. Erősek, egészségesek és éhesek voltak.

Igazi szandálos terep…

Megesett az új bot avató is. Igen. Az ott egy 7:3-as jelölés.

Leitzach. Járom egy ideje, de még mindig kiborít szépsége.

Egész más karakter mint 6:3-as kistestvére. Egy nap alatt összeszoktam vele. Egy szakítást azért még így is könyvelhettünk tizennyolcas tipettel. Darabos pettyes hátú lehetett.

Az igazi tenkarás méret.

Elképesztő rájuk száraz léggyel horgászni. Meg az is, hogy erre nemrég jöttem rá.

Kezdő száraz legyesként egy dolgot biztosan ajánlani tudok: Goddard Caddis. Amíg nem jön rá az ember az apróságokra, fontos, hogy a légy ússzon minden körülmény között. Ő úszni fog. És a halak oda vannak érte. (csak kicsit gyorsan fogy)

Majd a búcsú. Ő igyekezett haza…én még maradtam volna.Hát ilyen volt ez a hétvége.

Egy hozzászólás a(z) “Vasárnapi képmutatás” bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) Mosoni Horgász bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.