Ne gondolja senki, hogy a kép kedvéért múlt ki ez a pók, egyszerűen a fáskamrában akadtam rá fahordás közben. Talán a szigorú éjszakák szorítását nem bírta tovább, talán az éhezésbe fáradt bele. Sajnáltam. Nyár vége óta figyelgettem, ahogy a farakás és a betonkeverő billentő karja közt várta vendégmarasztaló vacsorára az eltévedt, éjszakai keringőzőket. Néha jómagam is hálójába tessékeltem néhány a terasz lámpafényétől megrészegült, csúnyára hízott pillangót. Lenyűgözött villám gyors, kegyetlen precizitásával. Igazi ragadozó volt létében.Most pedig az asztal legfelső polcáról juttatja eszembe, hogy legyes dobozaim még közel sem készültek fel a tavaszra. A pókokon a sor, ezeken a halak számára, időszakosan oly gazdag táplálék forráson. Egyszerű legyek, sosem hiányoznak, ha szedegetőkre horgászok. Mindenütt fogós, legyen az dunai partvédő kövezés kis vissza forgója, vagy éppen egy rohanó hegyi patak. Millió változata létezik, próbálkoztam mindenfélével de, tapasztalatom szerint, a lényeg a néhány elázott láb imitálása. Az én pókom sem áll többől mint egy puha, szinte foszló testre emlékeztető cdc dubbing potroh és egy fogoly tollból, ami az ázott lábakat hivatott utánozni. Tavalyi évben már szinte csak ezt a legyet használtam, ha pókozni támadt kedvem és bizony igen fogósnak bizonyult…
Rövid szárú, nedves legyes horog.
Fogolytoll a lábak imitálására.
Cdc dubbing.
Végigkötöm vele a horog szárat.
Feltekerem a fogoly tollat.
A kész pók.
Érdemes több színt megkötni.
Súlyozott változat.
És, hogy nedveslégy létére miért készül súlyozva? Én csak Rácalmás speciálnak hívom…Valamiért a Rácalmási Dunán így működik jobban…sokkal jobban.Csak egy kis tungsten gyönggyel tér el a súlyozatlantól.
Nem a horogszemhez kötöm a gyöngyöt.
Érdemes próbálkozni a súlyozott variációval is.
Köss pókot a horogra…:)
Ha a Teremtő halnak alkotott volna, bizony hamar rajta vesztenék valamelyik legyeden, vagy pókodon!
Ne aggódj, egy fotó után úgy is tovább úszhattál volna…:)
Megnyugtató…
bmfp56