Spiccbotos dévérezésre kaptam meghívást Tomi barátomtól, egy amolyan igazi könnyed, csónakban ücsörgős, sörözős pecára a dunaújvárosi öbölbe. Régen is volt ilyesmiben részem, na meg sült keszeg is régen került terítékre… Azonnal igent mondtam.
Délután fél hatra volt a találkozó megbeszélve a kikötőbe, nekem viszont sikerült időbe végezni teendőimmel így fél órával előbb érkeztem. Volt két lehetőségem, nyugodt etetőanyag kevergetés, spiccbot szerelés az árnyékban egy jéghideg sör kíséretében vagy felszaladni az amúgy pár száz méterre lévő felső öbölbe (újvárosiasan csak Szabira), és dobni néhányat az áradás miatt nem kis létszámban érkezett balinsereg közé. Gyorsan rövidre zártam a kérdést- keverni, szerelni, sörözni majd lehet a csónakban is…
Bot, orsó , balinos doboz ki, autó vissza zár futólépés át hídon, töltésen fel, töltésen le, menet közben botot össze, zsinór befűzve érkezek a partra, jöhet a légy…..az nincs. Üres a zsebem, ott maradt a doboz a kocsi tetején. Szentségelés, nagy levegő, nem baj még mindig van időm…vissza töltés fel, le, híd, kocsi.
Megállok. Szinte szédülök a hőségtől. Legyek zsebre, gyerünk a szabira van még idő…
Ismét a szabin. Kitikkadva, leizzadva nem arra gondolok miért is nem az árnyékban sörözök, hanem arra, hogy majd fogok…
Viszább veszem tempóm és a vizet kezdem fürkészni. Csendben lépkedek a térdig érő vízben a kiöntött fűzfa bokrok között, tudom óvatosnak kell lennem, ha vadászokra vadászom. Összetéveszthetetlen balinrablás csattan a következő fűz mögül. Nem látom csak hallom. Kerülöm a bokrot, még látom a rablás hullámait. Lefejtek némi zsinórt lábam elé és indítom legyem a hajtás irányába. Alig tudom túldobni az előttem lévő hínár mezőt a szűkös hely miatt. Talán 8-10 méterre lehetett ahol legyem vizet ért, még az előző rablásig sem sikerült eldobnom. Hagytam legyem kicsit megsüllyedni, majd hosszú lendületes behúzással indítottam. Alig lett volna még egy húzásnyi hely mielőtt eléri a hínár szélét, mikor legyem mögött megpúposodott a vízfelszín és elemi erővel tépte ki ujjaim közül a már befejtett zsinórt balinom. Kemény, gyors fárasztás a szűkös beállóba majd óvatosan kiemeltem meglepődött vendégemet.
Ő nem az áradással érkezett, felismerem színéről és alakjáról, hogy idevalósi. Sötétebb színt vett fel a hínár miatt és tömzsibb folyóvízen élő társainál.

Akár hátra is dőlhetnék a fűben. Ettől kerekebb kaland nehezen adódhat ma. De nem teszem, hisz még dobhatok. Legyes pecást meg mi is hajthatna, hogy még dobhat? Kicsit arrébb pontyot ülő horgász állít meg, és kezd bele hogy ő ilyet eddig még nem látott és egyáltalán még balint se látott. Gyors bot, orsó, zsinór és légy mustra. Megköszöni aztán rámutat egy derékig vízben álló bokorra és megjegyzi itt egész délután rabolt valami. Megköszönöm én is majd, indulok a bokor irányába. Rablást ugyan nem látok, de óvatosan vízbe lépve indítom dobásom bokor irányba. Illetve indítanám de hátam mögött fűzfát fogok. Vízből ki, leakaszt, óvatosan vissza. Újra dobok, ugyan azt az ágat akasztom. Szentségelés, nagy levegő, vízből ki, ág félrehajt majd vissza állok. Ha volt is balin biztos mesze jár, gondolom de azért dobok. Bénázok, rövid. Új dobás szinte ahová gondoltam. Legyem süllyed , újdonsült kolléga figyel. Indítom fehér sneci utánzatom. Métert se tett meg, fröccsenős mellé ütés, majd azonnal korrigál és elcsípi legyem. Kolléga felpattan én felnevetek. Ismét  helyszűkében végsőkig feszítve a 18ast gyorsan átvezetem a hínároson. Nyakon ragadom, megszabadítom szúrós vacsorájától majd kollégával nyugtázzuk, hogy tényleg szép hal a balin. Még egy közös fotó erejéig kézben tarom aztán útjára engedem…

Ismét egy helybéli, tősgyökeres szabi lakó. Alig tűnik el a hínár között mikor telefonom megcsörren. Tomi az, megérkezett. Leharapom, zsebre vágom fehér sneci utánzatom, majd menet közben intek a kollégának. Felcsévélem zsinórom és háromfelé szedem botom.
Kitikkadva haladok a töltésen felfelé….Örülök….Jó volt.